[2019.09.01.] 18. Mátra Maraton

Hosszú ideje tervezgetem már egy saját olyan jellegű blog elindítását, ahol egy kicsit eltudok mélyülni a kerékpározáshoz köthető élményeim megosztásában és nagyobb szabadságot enged a képeket, formázást tekintve mint mondjuk egy átlagos facebook poszt, vagy teszem azt jegyzet.

Remélem és bízok abban, hogy a megosztást követően ezt is elolvassa majd az, aki kíváncsi arra, hogy egy hozzám hasonló amatőr, hogyan él meg egy-egy versenyt, vagy különböző szakmai(bb) berkeken belül tudok adni tanácsot, vagy egy felvetett kérdés-kérés esetén akár kommentek formájában én is kaphatok majd ötletet, segítséget, tanácsot, jó vagy rossz szavakat.

Viszont szóljanak a fanfárok, peregjen a dob és álljon itt a blog első igazi, valamire való bejegyzése! Csapjunk a lovak közé!

18. Mátra MTB Maraton - 2019.09.01. - Mátraszentistván

A tavalyi évben a rövidtávon történő kalandozásaim során nagyon elnyerte a tetszésemet a Mátra Maraton hangulata, a rajt-cél helyszín, és az időjárás, valamint hogy előtte talán valamikor általános iskolás koromban jártam utoljára erre (ahhoz képest, hogy most 32 éves vagyok, az nem ma volt...) Idén középtávra neveztem és az eljutás is hamarabb fixálva lett, mint tavaly, hiszen jóval korábban tudtam, hogy idén a Mátrába mindenképp menni akarok.

Korán keltünk, mert nincs közel a helyszín, de jó hangulatban és abszolút jó időben érkeztünk meg a mátraszentistváni síparkba. Már elég sok spori pakolászott, így hát Zsoltival (sofőr és a DVTK-Freeriderz hosszútávon induló kitűnősége) mi is elkezdtünk készülődni. Ez nekem annyira jól sikerült, hogy a nagy pakolászás közben rájöttem, hogy vizet nem hoztam magammal, így hát hiába volt bekészítve a két kulacsba ISO, nem tudtam nagy hirtelen mivel felönteni. Gondoltam majd kérek valakitől, de csak egy kulacsnyit sikerült szerezni, így hát mehettem le a hüttéhez. Annyira elszámoltam magam, hogy közben kb. 10-15 perc volt már csak a rajtig és a tavalyi évhez képest módosult is a rajtceremónia, így hát kapkodva, de nagy nehezen megtaláltam hogy hogyan lehet beállni, de csak a mezőny legvégén sikerült helyet találni. A szervezők nem teketóriáztak túl sokat és rögtön egy jó kis velős mászással kezdtünk. A rövid kaptató után, azonban már ismerős lett a helyszín és tudtam, hogy egy jó darabon keresztül, mire is számítsak.

 

Próbáltam nem ellőni a puskaport, de az a sok kedves sporttárs, aki kb. reggel 6-kor beáll a rajtba és az első emelkedőn már a levegő után kapkod, mind-mind horogra akadt és kristályosodott az a társaság, akikkel terveztem, hogy együtt fogok haladni lehetőleg a verseny végezetéig.

Ez-az első itatópontig kis túlzással talán teljesült is, de a meredek lefelénél jött a rövidtáv eleje és az Istenért sem akartam azt, hogy rajtam múljon az ő ténylegesen tétre menő csatájuk, így hát nagy előzékenyen inkább félrehúzódtam, had menjenek a srácok, utána pedig egy gyors frissítést követően már mentem is tovább. A Szilvás és a Bükk Marcik tapasztalatai alapján, valamint a meleg okán odafigyeltem a táplálkozásra és arra, hogy a víz vs. ISO fogyasztás aránya, sokkal inkább az ISO irányába billenjen, mert a mértéktelen víz fogyasztás visszaüthet a későbbiekben.

Az itatót követően jött a pálya azon része, ami valamiért ezen a napon nem annyira feküdt, nem éreztem a ritmust és az egyik ponton egy visszafelé sétáló sporitól megkérdeztem, hogy mi a gond. Kiszakadt a külső, nincs nála pumpa így feladja, jött a válasz, de gondoltam, hogy jó tett helyébe jót várj alapon felkínálom neki az én kispumpámat. Ez kb. 5-10 perc álldogálást jelentett és ezalatt nagyon sok a korábbiakban lehagyott versenytárs visszavette a helyét, ami elég illúzióromboló hatással volt rám, plusz a pálya és a nap legmelegebb perceit élvezhettük, így kicsit hitehagyottan, értem el a második itatót.

Innen ágazik el a rövid és a közép (de talán még a hosszú útvonala is...) távok útvonala és egy rövid frissítés után újra nekiveselkedtem a táv maradék részének. Az a rosszkedv, ami kezdett elhatalmasodni bennem rögtön a múlté lett, mert elkövetkezett a pálya legizgalmasabb, legjobb ritmusú és legtempósabb része. Szinte faltuk lefelé a métereket az egynyomos, köves erdei ösvényeken és annak ellenére, hogy még gyenge lejtőzőnek sem mondanám magam, nagyon élveztem ezt a részt. Utána jöttek azok a dózerek, akár fel, akár le, ahol lehet haladni és lassan újra kezdett felsejleni egy tavalyról ismert helyszín, a meredek kaptató, aminek a tetején a dobos üti a "pam-pampamot" és teszi az ember lábába a boogiet.

A meredek közepén az egyik női kategória élmenői közé tartozó Karácsonyi Ildikó kapott előttem görcsöt és itt sem gondolkodtam egy percet sem, felajánlottam a mezem zsebében lévő magnézium shotot, mert abban a pillanatban neki nagyobb szüksége volt rá, mint nekem. A meredeken, azonban már újra együtt haladtak a távok és viszonylag sok rövidtávos került elém, azonban szerencsére Ők is előzékenyek voltak és 1-1 balról-jobbról kiáltás után készségesen álltak félre. A dobos zenéje egyre hangosabb volt, a meredek egyre jobban hasonlított egy falhoz, fent pedig már várt a mennyei manna, a terülj-terülj asztalkám és egy kicsit hosszabb frissítés és pár jó szó váltása Robival, aki ezen a napon szervezőként sürgött-forgott a versenyen.

A frissítő után volt még egy kis meredek a falvak után, de onnantól ismét elkezdődött egy viszonylag hosszú síkabb-lejtősebb rész, ahol ismét csak arra kellett figyelni, hogy az ember ne legyen túl kényelmes, majd kiérve az erdőből jött az igazi, nagybetűs (előre is bocsánat a csúnya kifejezésért) SZOPÁS. A szervezők hűek maradtak önmagukhoz és ha a rajt nehéz, volt akkor a cél egyenesen gyilkos. Fel egy meredek majdnem aszfalton a sípálya aljába, onnan, pedig az alsó víztározótól fel a sípályán, majd egy rövid erdei kör után a cél előtti utolsó mászás, ahol kb. mindenki azért fohászkodott, hogy valahogy túl legyen ezen a részen. A sípálya alján én még folytattam a napi segítő szerepemet, mert egy csak és kizárólag vizet fogyasztó spori épp "meghalni" készült a görcsöktől, de megitattam ISO-val, bízván abban, hogy segít neki ez és új erőre kap.

A célba érkezést követően Ákoska (szintén DVTK Freeriderz, fiatal, rövid távon megy...) rögtön hozott frissítőt, ami nagyon jól esett és már mesélt is, hogy milyen volt az ő futamuk.

A számok nyelvére fordítva a Mátra Maratonon történő jótékonykodásom a következőre lett elég:

Középtáv - Férfi Master 1. kategória - 38. hely - 4 óra 17 perc 10 másodperc

Középtáv - Férfi abszolút - 127. hely - 4 óra 17 perc 10 másodperc

18. Mátra Maraton eredmények

Na, de akkor nézzük a konklúziót pro és kontra...

Összességében már az elejétől fogva nem állítottam fel magammal szemben túlzott, sőt, igazándiból semmilyen elvárást, de a következő szezonban mindenféleképp fejlődnöm kell legalább a rajthely kiválasztásában, a verseny közbeni motiváció folyamatos fenntartásában, jobban ki kell ismernem a kerékpárban rejlő lehetőségeket, korlátokat (jó a Sram, de jobb lesz jövőre a Shimano...). A pályában a sok megállás és segítségnyújtás alaphangon benne maradt egy 10-15 perc, ami kb. 4-5 helyezést jelentett volna a kategóriában.

Ezzel a versennyel a maraton szezon számomra véget ért, a következő verseny, amin részt veszek a Fehérkőlápa Hillclimb (mivel a blog indulása és ez a beszámoló egy kis csúszásban van az eseményekhez képest, ebből kifolyólag a Hillclimb is lezajlott, a következő beszámoló majd arról érkezik!).

Köszönet az eljutásért Zsoltinak, a jó szavakért és tanácsokért Norbinak, Attilának és Anitának, valamint Ákosnak a verseny végén a frissítőért. Külön köszönet a Mátra Maraton nagyszerű szervezőgárdájának és a pályán tevékenykedő fotósoknak a kitűnő fotókért, emlékért! Jövőre, veletek, ugyanitt!